top of page
Földön, vízben, levegőben.

1956.07.27.

 Budapest

Szakmai életutam:

1975. május 05-én hajtottam végre az első ejtőernyős ugrásomat, Pér repülőterén a HA-ANC lajstromjelű AN-2-es repülőgépből.

Első oktatóm Zátrok László †  volt. Későbbi oktatóim: Brebán Gyula, Oross János, Zslebics Gyula, Halmai József.

1975–1977 között sorkatonai szolgálatátomat Szolnokon töltöttem mélységi felderítő, kiképző beosztásban.

Rendfokozatom: Őrmester.  I. osztályú ejtőernyős felderítő és I. osztályú felderítő távírász.

1978-ban lettem ejtőernyős segédoktató, majd 1981-ben ejtőernyős oktatói minősítést szereztem.  

1981-től  vagyok a Budapest IX. kerületi Ejtőernyős Klub SE. vezetője.

1982-1984 között az MHSZ Gödöllő Repülőtér főoktatójaként dolgoztam.

1986-ban hajtottam végre az első búvármerüléseimet. Búvároktatóim: Ivanics István, Törőcsik András.

1989-től ejtőernyős tesztpilótaként tevékenykedtem (beugró).

2000–2010 között a Magyar Ejtőernyős Szövetség elnöke voltam.

2002-ben kifejlesztettem a Zenit 2 típusú körkupolás ejtőernyőt. 2003-ban a hozzá tartozó tandemtokot.

2004–2009 között társadalmi megbízásként a Para Trade Ejtőernyőgyártó Üzem vezetője voltam.

Ez időszak alatt 2005-ben kifejlesztem a Zenit ZX-pro tandemtokot. 2006-ban a Zenit ZReserve tartalékernyőt. 2008-ban Bessenyei Péter részére a Zenit ZHM pilóta mentőernyő műrepülésre alkalmas mini tokját.

2004–2010 között A Magyar Ejtőernyős Szövetség tartalék és mentőernyő hajtogató vezető oktatója voltam.

2004–2009 között A Magyar Repülőszövetség  ejtőernyős elnökségi tagjaként tevékenykedtem.

2009-ben CMAS Divemester minősítést szereztem. 2010-től PADI búvároktatóként tevékenykedem.

2021-ben 1999 ejtőernyős ugrással és 1871 könnyűbúvár merüléssel rendelkezem.

 

Sport pályafutásom:
Sport egyesületeim:

MÁV Repülő és Ejtőernyős Klub 1975-1981

A Budapest IX. kerületi Ejtőernyős Klub ügyvezető, oktató, 1981-től napjainkig

Magyar rekordok:

1993. Debrecen, 35 fős formaugrás.

1998. Szolnok, 39 fős formaugrás.

(nem hivatalos rekordok)

Sport eredmények:

Világbajnokság:   

1991. Losonc Formaugró Világbajnokság, csapat: 26. hely.

Magyar bajnokság:

1991. Formaugró Világbajnokság válogató verseny Gödöllő,               csapat I. hely. 

1991. Formaugró Magyar  Bajnokság Budaörs, csapat I. hely.

1992. Formaugró Magyar Bajnokság Hajdúszoboszló, csapat II. hely.

Budapest bajnokság:

1983. Stilusugrás I. hely, Egyéni összetett III. hely.

Nemzetközi versenyek:

1982. Tátra kupa: Lengyelország Nowy Targ. Stilsugrás II. hely,Célbaugrás II. hely, Egyéni összetett II. hely.

1990. Budapest Kupa: Gödöllő, Csapat célbaugrás I.hely.

1993. Budapest Kupa: Gödöllő, Csapat célbaugrás I.hely.

Versenybírói minősítések:

1983-1984. I. osztályú. Ejtőernyős Többtusa versenybíró.

 

1985. Ejtőernyős Többtusa Országos Bajnokság főbíró.

 

1986. Ejtőernyős Többtusa Országos Bajnokság főbíró.

 

1986. Testvériség Barátság Nemzetközi Többtusa Verseny Leninváros, Terepfutás: Főbíró.

 

1987. II. osztályú Ejtőernyős versenybíró.

 

1989. I. osztályú Ejtőernyős versenybíró.

 

1989­–1995 között az Ejtőernyős Magyar Bajnokságok bírói testületének tagja.

Sport minősítésem:

1982. FAI  " F " két gyémántos ejtőernyős.

1979-1980. II. osztályú versenyző.

1981-1982. I. osztályú versenyző.

1983-1985. II. osztályú versenyző.      

1991-1992. I. oszt. formaugró versenyző.

Kapcsolat:

www,buvartanszek.hu
info@blueskies.hu

Tel: +36 20 9663 793
 

  • Facebook Classic
  • c-youtube

Name *

Email *

Subject

Message

Success! Message received.

bottom of page